Marta késve érkezett az interjúra. Sietett, de a rohanás közben kiöntötte a kávét a földre, és véletlenül belebotlott egy öltönyös emberekből álló csoportba, akik gyanúsan néztek ki.
— Elég a betegeskedésből, vedd a felmosót és takaríts! — suttogta Veronika, miközben olyan erővel tárta ki a hálószoba ajtaját, hogy a kilincs visszapattant a falnak, és a gipszkartonban egy sebhelyhez hasonló bemélyedést hagyott.
A sógornő hosszú ideig irányította a háztartást, mint egy igazi királynő: eldöntötte, mit főzzenek, hogyan éljenek és hol aludjanak.
Alekz korábban jött haza az egyetemről, és amikor meghallgatta a szülei beszélgetését az ajtón keresztül, annyira meglepődött, hogy elejtette a kulcsait.
— Zárd őt a hálószobába, ne zavarja a vendégeket! — suttogta az anyós a jubileumi ünnepségen. De ami ezután történt, az arca vörösbe borult.
— A te anyádnak van saját lakása, hadd ott éljen! Nálunk nincs helye! Elég volt, hogy állandóan nálunk van, élje a saját életét!
A főnököm kirúgott, hogy a unokaöccsét helyezze a helyemre. Nem sejtette, hogy titkos befektető vagyok, aki a cég többségi részvényese.
Már éppen kopogni akartam a szüleim ajtaján, amikor meghallottam a szavakat: „Ne aggódj az adósság miatt.
— Nálam nincs jótékonysági konyha! Menj a feleségedhez, és ott parancsolj! Mostantól senki vagy számomra!
— Miért nem hívtuk meg? — mondta halkan az unokahúgom, miközben meglátott a küszöbön. — Anya, mikor érkezik a nagymama Léná?
